Óvodai csoportok
Bejelentkezés
Kisfilm
„Az én népem neve magyar,
Jelünk piros, fehér, zöld,
Hogy én magyar gyerek vagyok,
Engem büszkeséggel tölt!”
/Faltisné U. A. Magyar vagyok/
Nemzeti ünnepünkről való megemlékezés az óvodai éves munkaterv tervezett ünnepe.
Már napokkal előtte a csoportok és az óvoda épülete nemzeti színeket ölt. Munkaközösségünk egy közös óvodai megemlékezést tartott az 1848/49- es hősök emlékére. A főbejáratnál egy kiállítást csodálhattak meg a szülők, gyerekek. Az ünnepi műsor része volt egy zenés vetítés, ahol régi magyar szimbólumokkal ismerkedhettek meg a gyerek. Ezen a napon öltözetünkkel, és a szívünk fölé kitűzött kokárdával fejeztük ki tiszteletünket.
A Nyuszi csoporttól indulva népiviseletes ruhába öltözött „huszár” dobpergéssel, igazgatónőnk magyar zászlóval a kezében vezették a sort. Az ünnepi menetbe minden csoport bekapcsolódott. Énekelve, mondókázva vonultunk az emeleti rendezvény teremhez. Ott közösen meghallgattuk a Himnuszt, majd közös versek és dalok után a Józsa Gergely Néptánc Egyesület huszára tartott egy táncbemutatót. Az óvodai énekkar egy dalt adott elő, az ünnep zárásaként pedig közösen elszavaltuk a Nemzeti dalt. A csoportoknak lehetősége volt közös fotót készíteni a huszárral, majd énekelve mindenki visszament a saját csoportszobájába.
Március 15-én, a városi rendezvényen is tiszteletét tette óvodánk több kisgyerekkel, akik verssel, és zászló tűzéssel színesítették az eseményt.
Szakácsné Molnár Ágnes
óvodapedagógus
Február 28-ra hirdette meg óvodánk az idei tanévben a második játszóházát.
Rengeteg játék és mozgáslehetőséggel vártuk leendő óvodásainkat egy tartalmas délelőttre, ismerkedésre, közös beszélgetésre. Nagyon sok érdeklődő érkezett, megtelt a hatalmas rendezvényterem az apróságok zsivajával. Ezek az alkalmak kiváló lehetőséget biztosítanak az óvoda épületébe, mindennapjaiba való bepillantásra gyermeknek, szülőnek egyaránt.
A jövőben is többször szervezünk hasonló programot, mert úgy látjuk nagy sikernek örvend.
Baranyiné Belényesi Éva
óvodaigazgató
„Közeleg már farsang farka,
vigadj velünk, nosza, rajta!
Öltözz te is maskarába,
siessünk a maszkabálra!"
A farsangi időszak vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig (húsvét előtti negyvenedik nap) tart.
Óvodánkban is fontos szerepet kap a farsangi népszokások, hagyományok ápolása, ennek élményszerű megtapasztalása. Minden évben megrendezésre kerül a farsangi karnevál, melyre a gyermekek nagy-nagy izgalommal készülnek. Az időszak csúcspontja a hagyományos farsangi maszkabál, mely egyben télbúcsúztató is. A farsangi bállal, mulatsággal a tél elűzését, tavasz várását jelképezzük, illetve ez a beöltözést, más bőrébe való belebújást jelenti. A megelőző napokban sokat beszélgettünk, arról, mi is az a farsang, milyenek a szokások. Ennek a hangulatnak a megteremtését a csoportszobák varázslatos díszítése előzte meg. Tevékenységeinket is e köré építettük fel, farsangi versekkel, mondókákkal, dalokkal ismerkedtünk. Készültek a szebbnél szebb farsangi szemüvegek, bohócok.
Február 7-én vidám farsangi hangulat költözött az óvodánkba, ahol délelőtt a gyerekek és az óvó nénik is színes jelmezekbe bújtak. Mese- és szuperhősök, csodaszép tündérek, királykisasszonyok lepték el a csoportszobákat. A gyermekek fantáziájára és kreativitására volt bízva, hogy milyen szerep-, illetve szabadjátékokat találnak ki a jelmezeikbe bújva. Számos játékos feladatokat terveztek az óvodapedagógusok is, hogy minél tartalmasabban és színesebben teljen el a gyermekek számára a délelőtt.
Mindeközben lehetőség volt a táncra, sütizésre, szörpivásra, mulatozásra.
Fergeteges jó hangulattal, mókával, sok-sok nevetéssel, telt ez a farsangi mulatságunk, a gyermekek vidám légkörben, változatos tevékenységekben vehettek részt.
Biztosak vagyunk abban, hogy minden ovis maradandó, pozitív élményekkel tért haza.
„Jön a tavasz megy a tél
Barna medve üldögél
Kibújás vagy bebújás
Ez a gondom óriás”
12 csoportnyi gyermek várta kíváncsian, hogy mire jut a töprengő medve február 2-án, Gyertyaszentelő napján. Már előző napon az egész óvoda medve-lázban égett, a gyerekekkel együtt megérkeztek a különböző méretű, fajta és színű macik és ezen a napon minden róluk szólt. A délelőtt folyamán megépültek számukra a medvebarlangok, megtornáztatták őket a gyerekek, illetve a macik a gyerekeket, akik ezen kívül mackós meséken, verseken, mondókákon és dalokon keresztül ismerkedhettek a néphagyománnyal, amely szerint ha a medve előbújik a barlangjából és meglátja az árnyékát, akkor visszabújik még téli álmot aludni, de ha felhők takarják az eget, akkor hamarosan vége a télnek. Hagyományainkhoz hűen kiállítás zárta a délelőttöt, minden csoport a szobája elé ültette a vendég mackókat, így minden csoport megcsodálhatta egymás gyűjteményét. Másnap izgatottan figyeltük az időjárást.
A télkedvelők bánatára, a tavaszvárók örömére borongós, felhős napunk volt, úgyhogy, ha lehet hinni a népi megfigyeléseknek, akkor bizony már nem kell sokat várni a jó időre.
Iványi Márta - óvodapedagógus
Kis karácsony, nagy karácsony…..
A gyermekek számára talán a karácsony a legcsodálatosabb és leginkább várt, varázslatos ünnep. Az adventi időszakban közösen készülünk fel és hangolódunk a várva várt ünnepre. Már decemberben ünnepi díszbe öltöztetjük az óvodát, gyerekekkel közösen készítünk szebbnél szebb díszeket és ajándékokat, melyeket mindannyian hazavihetnek szüleiknek. Ebben az időszakban mi, óvodapedagógusok, igyekszünk meghittséget és még több varázslatot teremteni a gyermekek mindennapjaiba. Az adventi koszorún minden héten közösen gyújtjuk meg a gyertyákat és együtt számoljuk, hogy még hány nap van hátra karácsonyig. Mesékkel, versekkel és dalokkal tesszük még meghittebbé ezt az időszakot. Az adventi kalendárium pedig minden nap rejt valami meglepetést a gyerekeknek, melyet egyre izgatottabban várnak napról napra.
Az óvodai karácsony napján a gyerekek csinosan felöltözve és nagy izgatottsággal érkeztek az óvodába. Az óvoda minden csoportja közösen összegyűlve ünnepelte meg ezt a csodálatos ünnepet. Közösen énekeltünk és gyújtottuk meg az adventi koszorú mind a négy gyertyáját. Ezt követően a gyerekeket sok-sok ajándék várta a csoportszobákban. Sütizés mellett az új játékokat is nagy élvezettel és kíváncsisággal próbálhatták ki a gyerekek.
Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepet Kívánunk!
Heizler Zsófia - óvodapedagógus