Bejelentkezés

Kisfilm

PILLANATKÉPEK AZ OVIBAN
 
A víz világnapján, március 22-én óvodánkban a tornateremben idén is egy interaktív kiállítás várta a gyerekeket, akik kérésünkre ezen a napon kék felsőben érkeztek, kiemelve ezzel a nap különlegességét. Először egy mesefilmet tekinthettek meg (A víz körforgása vagy Valamit visz a víz), majd megcsodálhatták az interaktív bemutatót, ahol a csoportok által készített kreatív alkotások voltak láthatóak. Ezek közül többet ki is próbálhattak az ovisok. Egyik helyszínen olajfoltoktól kellett megtisztítani a halakkal teli tenger vizét, amelyet mágneses horgászbottal tehettek meg. Máshol az éhes cápát lehetett jóllakatni. Az ügyesen célzó gyerekek „labdaélelemmel”csillapíthatták a cápa étvágyát. Továbbá vízi állatos memóriajáték, vízzel kapcsolatos párosító játék is színesítette a játéklehetőségeket, illetve víziorgonán komponálhattak saját dalokat. Két híd ívelt át a folyón, amelyen oda-vissza közlekedhettek a mozogni vágyók. Vízen úszó vitorlás hajókat is mozgásra bírhattak szelet keltve, fújással. Mindeközben relaxálásra is volt lehetőség, tenger hangja és hullámzó látványa tette lehetővé, hogy a nyugalomra vágyó gyerekek kipihenhessék magukat. Végül mindenki egy ajándék színezővel távozhatott a kiállításról. A hét többi napján a csoportokban az óvónénik a témát érintő mesékkel, versekkel, dalokkal, vizes kísérletekkel, játékokkal tették még érdekesebbé a gyermekek számára a hetet.
 
Iványi Márta
óvodapedagógus

Az 1848-as szabadságharc komoly, de az óvodáskorú gyermekek által mégis nagyon kedvelt téma. Hisz a fiúk szívéhez közel állnak a huszárok, a puskák, az ágyúk, a lányok pedig örömmel dalolnak, kézműveskednek.

Az ünnepet megelőző napokban, az óvodai csoportokban különböző technikák használatával sorra készültek a magyar zászlók, kokárdák, huszárok. Mindannyian megtanultuk Petőfi Sándor Nemzeti dal című versének első versszakát, a témához illő mondókák verselése közben a menetelés fortélyait is elsajátítottuk. Sokat meséltünk a gyermekeknek, és képeskönyveket is néztünk a huszárokról. Így igazi meglepetés volt számukra, hogy március 14-én egy valódi huszár látogatott el óvodánkba, a Józsa Gergely Néptánc Együttes egyik táncosa személyében. A korhű ruhába öltözött huszár mögé lelkesen csatlakozott be minden óvodai csoport. Míg meneteltünk a rendezvényterem felé, szólt a dob, lengtek a zászlók a gyerekkezekben, és énekszótól voltak hangosak a folyosók.

A megemlékezésen először egy rövid mesén keresztül bemutattuk a március 15-ei eseményeket, majd közösen meghallgattuk a himnuszt, végezetül pedig együtt szavaltunk és énekeltünk az 1848-as hősök tiszteletére. Akinek kedve volt a műsor után még összeállhatott egy közös fényképre a huszárral, vagy újra megtekinthette az óvoda bejáratánál szervezett Magyar nemzeti kiállítást.

Vargáné Hegedüs Zsófia
óvodapedagógus

Február utolsó két hetében visszautaztunk az időben a dinoszauruszok korába. A témát már nagyon várták a gyerekek, szívesen kapcsolódtak be a tevékenységekbe.

A két hét során könyveket nézegettünk, vetítettünk a gyerekeknek, terepasztalt készítettünk közösen, csoportosítottuk a dínókat, melyik húsevő, melyik növényevő, miről tudjuk megkülönböztetni őket, hogyan szaporodtak, mivel táplálkoztak. Egyik nap Hektor, a raptor is ellátogatott hozzánk, akit megtanítottak a gyerekek a nyomolvasásra, színekre, irányokra, hogy igazi ragadozó válhasson belőle. Így játékos formában valósulhatott meg a gyermekek matematikai fejlesztése.

Kőgyurmából őskori maradványokat készítettünk, amit a terepasztalhoz is felhasználtunk, illetve a gyerekekkel kicsit a régészek bőrébe bújtunk és kipróbáltuk magunkat a szerepben. Homokban elrejtett dinoszaurusz maradványokat, és fosszíliákat tisztítottunk le, és figyeltünk meg.

A témához kapcsolódóan foglalkoztunk a vulkánokkal, vulkánkitöréssel. Videón is megnéztük milyen, amikor kitör egy vulkán, és egy kísérletet is elvégeztünk a csoportban, ahol közvetlen módon megfigyelhették a gyerekek, ahogy kifolyik a láva. A kísérletet követően a gyerekekkel festőhengerrel lepedőre festettünk egy vulkán kitörést amit nagyon élveztek, és egy szép közös kép született belőle.

A projekt kiemelt eseménye dr. Kovács János egyetemi tanár a földrajz tanszék vezetője érkezett hozzánk, és tartott előadást, és bemutatót a gyerekeknek a témában. A csoport érdeklődve hallgatta a geológust, és ügyesen válaszoltak a kérdéseire. A bemutatóban láthattuk honnan tudjuk, hogy léteztek a dinoszauruszok, hogyan alakultak ki a maradványok, és néhány leletet (dinoszaurusz fog, állkapocs) is kézbe vehettek a gyerekek, ami nagy izgalmat váltott ki bennük. Köszönjük az előadást, és hogy közvetlen módon is tapasztalatot szerezhettek a gyerekek a dinoszauruszokról! Nagy élmény volt számukra!

Timcsuk Blanka
óvodapedagógus

Farsang

 

„Figyelem, figyelem, közhírré tétetik,

télűző mulatságunk 2023-ban is megrendeztetik!”

Szebbnél szebb tündérek, hercegnők, fegyveres alakulatok és egyéb maskarások jelentek meg február 13-án a kozármislenyi óvodában, hogy három hónapnyi uralom után elkergessék a telet és ide varázsolják a tavaszt.

„Helyet, helyet nekem is,

ha kicsike vagyok is!”

Ebben a farsangi forgatagban bőven akadt hely kicsiknek, nagyoknak egyaránt, együtt mulatott az óvoda apraja-nagyja.

„Akinek itt kedve nincs,

annak egy csöpp esze sincs!”

Mint azt fotóink is bizonyítják, minden kisgyerek és felnőtt nagy lendülettel ropta a táncot, jókedvből, vigasságból nem volt hiány.

„Félre bánat, félre bú,

bolond, aki szomorú!”

Eszünk ágában sem volt, hogy bolondnak tartsanak minket, egyik muzsika követte a másikat.

„Igyunk, együnk, vígan legyünk,

búsúlásra nem születtünk!”

A kedves szülők jóvoltából nem hiányoztak a finom falatok sem: édes sütikkel, sós ropogtatni valókkal pótoltuk a táncolás közben elvesztett energiákat.

„Aki nem tud mulatni,

menjen haza aludni!”

Igaz, hogy nem kivilágos kivirradtig tartott a mulatság, de az egész délelőttöt végig táncolva bizony jólesett a délutáni pihenő! Mi megtettük a magunkét, hogy végre itt legyen a várva várt tavasz.

 

Keményfi Márti
óvodapedagógus

Nagyszerű zenei eseményen vehettek részt a Csiga csoport gyermekei. A Diabelli Művészeti Alapiskola művésztanárainak előadását élvezhették. A zeneművek témája farsanghoz kapcsolódott, a gyermekek figyelmét lekötötték a megszólaltatott hangszerek.

A kis hangverseny élménnyel gazdagította a gyermekek óvodai életét.

Timcsuk Blanka
óvodapedagógus

Hivatkozások