Minden évben november 11-én ünnepeljük a Márton napot. Ezt megelőző héten minden csoport lázasan készülődött. Szebbnél szebb lámpásokat csodálhattunk meg, libás körjátékokat játszottunk, dalokat, verseket tanultunk. A gyermekek ismerkedhettek Szent Márton történetével, jóságával, szerénységével, jó cselekedeteivel. Beszélgettünk arról, miért jó másokon segíteni, mi jut eszünkbe az adni szóról. E jeles naphoz a liba is hozzátartozik, hiszen Márton a libák közé bújt el, hogy ne vegyék észre az emberek. A liba mint háziállat jelen volt a közmondásokban, a kukoricás játékokban. Foglalkoztunk az életmódjukkal, hol élnek, mit esznek, mi fedi a testüket, libákat barkácsoltunk.
Német nemzetiségi csoportjaink minden évben csatlakoznak a Művelődési ház által szervezett programhoz. Az idén sem volt másképp. A gyermekek szüleikkel együtt izgatottan várták, hogy a sötétben a lámpás fényével sétáljanak le a tóhoz, ahol közös énekléssel, mondókával várják a tűzgyújtást, Márton lóháton való érkezését. Idén egy tűzzsonglőr is előadást adott nekünk, ami igazán látványos volt.
Természetesen a végén a libazsíros kenyér és a meleg tea sem maradhatott el, amit közösen elfogyasztottunk, és az otthonról hozott pogácsával megkínáltuk egymást, ezzel is kifejezve a jószívüségünket.
Szieberth Livia
német nemzetiségi óvodapedagógus