Óvodai csoportok
Bejelentkezés
Kisfilm
Hagyományainkhoz híven ebben az évben is megemlékeztünk óvodánkban a 1848-49-es forradalomról. Az ünnepet hosszas készülődés előzte meg. Minden csoportban beszélgettünk a szabadságharcról a gyermekek életkorához igazodva. Barkácsoltunk nemzeti színű zászlókat, kokárdákat, virágokat. Megismerkedtünk a Nemzeti dallal és számos- a témához kapcsolódó- verssel, énekkel. Képek segítségével megfigyelhettük a huszárok jellegzetes egyenruháját, fegyvereiket. Beszélgettünk a katonák szerepéről, a haza védelméről.
A forradalom jelentőségét még nem biztos, hogy megértik a gyerekek óvodás korban, de megismerik a nemzeti érzést. Játékos tevékenységek során találkoznak a március 15-ei ünnepkör fontos pilléreivel, a hazafiasság, a béke jelentésével. Ezáltal fejlődik nemzeti identitásuk, magyarságtudatuk.
A közös ünnepélyre minden kisgyermek és felnőtt ünneplő ruhát öltött, melyre kitűztük a színes kokárdákat. A csoportok együtt vonultak az óvoda rendezvénytermébe, ahol közös énekléssel, versmondással emlékeztünk meg a szabadságharc hőseiről. Befejezésül Erkel Ferenc: Háry János c. művének egyik részletére /Intermezzo/ meneteltünk.
Törekedtünk arra, hogy kellő tisztelettel és empátiával emlékezzünk meg a forradalom eseményeiről, hőseiről.
Figlerné Erős Mónika óvodapedagógus - Méhecske csoport
Idén is megrendezésre került óvodai farsangi ünnepségünk. A gyerekek szebbnél szebb jelmezbe öltöztek farsang alkalmából. Ezen a napon óvó és dajka nénik zenés mulatsággal, játékokkal készültek a gyermekek számára. A nap folyamán táncoltunk és seprű adogatót, székfoglalót játszottunk. Tombola sorsoláson mindenki nyerhetett valami kis apró ajándékot. Végül rendezvénytermünkben összegyűltünk és megcsodálhattuk mind a 11 csoport jelmezbe bújt óvodásait, óvó nénijeit, dajka nénijeit. Egyes óvónők még a Dzsungel könyve című musicel-ből is előadtak egy rövid részletet, ezután a gyerekek kicsit közelebbről is megismerkedhettek a busókkal és a sokác népviselettel.
Csőkéné Mester Mónika
óvodapedagógus - Süni csoport
Mindig fontosnak tartottam, hogy óvodás gyermekeink egészséges, szép környezetben töltsék a napjaikat.
Az óvodánk udvarán lévő platánok a levegő oxigénkészletét gazdagítják, árnyékos udvart biztosítanak. Elszomorított, amikor láttam, hogy az egyik platánfa megbetegedett, kivágásra került. Az ügyes szakembereknek köszönhetően a fa törzse szépen egyben maradt. Innen jött az ötlet, hogy abból szobor készülhetne. Nagyon örültem annak, hogy ötletem támogatásra talált. Összefogással, Balázs Balázs szobrászművész keze nyomán elkészült a csodálatos szobor, melyben a platánfa megbecsülve tovább él.
A fa kivágása óta csoportommal (Csiga csoport) két mandzsúriai diófát és két erdélyi fenyőt ültettünk az óvoda udvarába.
Timcsuk Blanka
óvodapedagógus - Csiga csoport



Az Advent az óvodában a készülődés, a várakozás, az öröm időszaka. Több hetet ölelt át.
Idén is készítettünk adventi koszorút, és hetente meggyújtottunk egy-egy gyertyát. Gyertyagyújtáskor mindig énekeltünk is. Jézus születéséről képeskönyvekből meséltünk. Adventi naptárunkat megtöltöttük. Minden nap lett egy kincsnek gazdája. Mindenkire sor került!
A csoportszobát együtt díszítettük fel a gyerekekkel. Séta alkalmával megcsodáltuk a kozármislenyi kültéri díszeket. Az óvodai karácsonyi ünnep napján ünnepi ruhában, ünnepi hangulatban várták a gyerekek az ajándékozást. Minden csoportban állítottak az óvónénik karácsonyfát. A szülők finomságokkal kedveskedtek.
A fenntartó önkormányzat jóvoltából ajándékok is bőven jutottak a fa alá.
Péter Katalin
óvodapedagógus - Cica csoport




Idén is hallhattuk a jól ismert kiáltást a Kozármislenyi óvodában. A vírushelyzet sem tudta elriasztani a nagyszakállút, hogy személyesen hozza el ajándékait a gyerekeknek. Igaz, nem a megszokott módon ülhették körbe a Mikulást verssel, énekkel köszöntve.
A gyerekek éppen önfeledten játszottak a csoportszobában, amikor az egyik kisgyerek észrevette, hogy az óvoda udvarára begördült egy mikrobusz, a tetején egy hatalmas szánt szállítva. Mindenki rohant az ablakhoz. A kedves Öreg körbejárt az udvaron és minden csoportnak beintegetett. A gyerekek meglepetésére a mikuláscsomagokat is valami „rejtélyes módon” tudta becsempészni a csoportokba. Jó volt látni a gyerekek szemében a csillogást, hogy mennyire hisznek a csodákban. Az óvónők is készültek a gyerekeknek meglepetéssel. Az előző évekhez hasonlóan meseelőadást adtak elő „Elveszett a Mikulás naplója” címmel. Ez alkalommal interaktív módon a gyerekek is bekapcsolódtak, ők is segítették a mesét szőni, alakítani. Összegyűjtötték, hogy ki miben szokott segíteni szüleiknek, egymásnak. A mesét egy igencsak bölcs mondás zárta: „Rossz gyerek nincs, csak huncut gyerek van.”
Próbáljuk meg a Mikulás gondolatát mindannyian szem előtt tartani a szürke hétköznapokban is!
Palotai Timea
óvodapedagógus