Bejelentkezés

Kisfilm

Zöld óvodaként évek óta rendszeresen szerepel programjaink között a mobilitás hetének szervezése és lebonyolítása.

Idén is egy teljes heti programsorozatot építettünk fel a témára.

A hét elején ugróiskola készült az udvaron, amit a gyerekek színeztek ki aszfaltkrétával. A roller pályán is nagy volt a forgalom, valamint több csoport szervezett rövidebb sétát a városban, ahol a gyalogos közlekedés szabályait gyakorolták és a kihelyezett jelzőtáblákkal ismerkedhettek. Az autómentes napon jutalomkártyát vehettek át azok a családok, akik aznap nem autóval jöttek óvodába.

A rendőrautó bemutatón szintén sok új ismeretet szerezhettek az óvodások egy igazi rendőrbácsitól, aki a betartandó közlekedési szabályokról beszélt. Autós mozi című projektünk is megvalósult, melyben óvodánk mind a 12 csoportja együttműködött. Összesen 24 autó készült el így kartondobozból, melyet a tortateremben úgy helyeztünk el, hogy mozizáshoz alkalmas legyen. A gyerekek a kisautókba beülve nézhettek meg két közlekedési mesét projektorral kivetítve.

A kozármislenyi KHT. jóvoltából kölcsönkapott nagy közlekedési táblák pedig az óvoda folyosóján irányították útba a csoportokat. Nagyon tartalmas és hasznos hetet zártunk a mindenki számára élménydús programok által.

Szakácsné Molnár Ágnes
zöld óvoda munkaközösség vezető / óvodapedagus

 

 

Hivatkozások