Bejelentkezés

Kisfilm

Az 1848-as szabadságharc komoly, de az óvodáskorú gyermekek által mégis nagyon kedvelt téma. Hisz a fiúk szívéhez közel állnak a huszárok, a puskák, az ágyúk, a lányok pedig örömmel dalolnak, kézműveskednek.

Az ünnepet megelőző napokban, az óvodai csoportokban különböző technikák használatával sorra készültek a magyar zászlók, kokárdák, huszárok. Mindannyian megtanultuk Petőfi Sándor Nemzeti dal című versének első versszakát, a témához illő mondókák verselése közben a menetelés fortélyait is elsajátítottuk. Sokat meséltünk a gyermekeknek, és képeskönyveket is néztünk a huszárokról. Így igazi meglepetés volt számukra, hogy március 14-én egy valódi huszár látogatott el óvodánkba, a Józsa Gergely Néptánc Együttes egyik táncosa személyében. A korhű ruhába öltözött huszár mögé lelkesen csatlakozott be minden óvodai csoport. Míg meneteltünk a rendezvényterem felé, szólt a dob, lengtek a zászlók a gyerekkezekben, és énekszótól voltak hangosak a folyosók.

A megemlékezésen először egy rövid mesén keresztül bemutattuk a március 15-ei eseményeket, majd közösen meghallgattuk a himnuszt, végezetül pedig együtt szavaltunk és énekeltünk az 1848-as hősök tiszteletére. Akinek kedve volt a műsor után még összeállhatott egy közös fényképre a huszárral, vagy újra megtekinthette az óvoda bejáratánál szervezett Magyar nemzeti kiállítást.

Vargáné Hegedüs Zsófia
óvodapedagógus

Hivatkozások