Bejelentkezés

Kisfilm

Május közepén a Mackó csoportos gyerekekkel és a szülőkkel Márokra látogattunk a német nemzetiségi helytörténeti tájházba, ahol egy kedves házaspár várt bennünket. Meséltek nekünk a gyönyörűen felújított és berendezett tájház történetéről, régi használati tárgyakról, szokásokról, mindeközben finom lepény sült a kemencében. Ezáltal a lepénykészítés folyamatába is betekintést nyerhettek a gyerekek és felnőttek. A halastónál tett fárasztó séta után igazán jól esett a frissen sült sütemény. A nap folyamán a gyerekek kedvükre játszhattak, trambulinozhattak, labdázhattak. Nagy élmény volt a kötélhúzás, melyhez a szülők is csatlakoztak. Összességében elmondható, hogy egy jól sikerült, élményekkel teli napot tölthettünk együtt, egyben új ismerettel gazdagodhattunk a német nemzetiségi kultúrával kapcsolatban.

Gengelné Nyírő Eszter
Baloghné Hágen Melinda
német nemzetiségi óvodapedagógusok

Hivatkozások