Bejelentkezés

Kisfilm

 

„Wir laden alle ein…” – mindenkit meghívunk egy képzeletbeli sétára, hogy mi minden történt a 2017/2018-as tanévben, óvodánk németes csoportjaiban.

Nemzetiségi nevelésünk elsődleges célja, hogy a gyerekek német nyelvű énekeken, mondókákon, meséken, játékokon keresztül ismerkedjenek a nyelvvel, a nemzetiségi kultúrával. A tanév során egy-egy program szervezésével gazdagítjuk, igyekszünk élményszerűvé tenni a mindennapokat.

Ősszel újszerű munkaformában dolgoztuk fel a „Gyümölcsök, termények” témakört. Nagycsoportosainkkal összegyűltünk az óvoda tornatermében, és a „Stationenarbeit” módszert alkalmazva 5 különböző állomáson kellett gyümölcsökkel kapcsolatos ügyességi feladatot teljesíteniük a gyerekeknek Ha összegyűjtötték az állomásokon kapható rajzokat, apró jutalomban lehetett részük a program végén. Különlegesség volt, hogy a gyerekek kipróbálhatták a kukoricamorzsolást. A szemekből lisztgyurma formába rakosgatva szép képet készíthettek, a lemorzsolt csutkából szabad játékra, építkezésre volt lehetőségük.

Hagyományos programnak tekinthető óvodánkban a november 11. közelében lévő Márton nap, amikor megemlékezünk Szent Márton jóságáról, emberek iránti szeretetéről, szerénységéről. Az esti lampionos felvonuláson sok-sok óvodás, iskolás, szülő vett részt, együtt gyönyörködhettünk a tópart melletti tábortűz fényében. A közös szeretetvendégség után bekapcsolódhattunk a Művelődési Ház által szervezett táncházba – ki ameddig bírta.

A farsangi időszakban táncházat szerveztünk középsős és nagycsoportos gyerekeinknek, melyet Mausz Judit, a Koch Valéria Iskolaközpont tánctanára tartott. Igen jó alkalom volt ez arra, hogy hiteles tánclépéseket sajátítsunk el, s a tanult táncokból több csoport is beépített egy-egy darabot a tanév végi évzáró műsorába.

 

Tavasszal német nyelvű színházi előadáson vehettünk részt nagycsoportosainkkal a Művelődési Házban. Figura Ede interaktív műsorában az összekötő szövegek és a játékok németül és magyarul hangzottak el, így minden gyerek számára érthető és élvezhető volt a Brémai muzsikusok története.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Kozármislenyi Német Nemzetiségi Önkormányzatnak, akik a fenti program anyagi támogatásán kívül számos alkalommal segítették munkánkat. A német nyelvű könyveken, CD-ken kívül gondoltak arra is, hogy óvónőink nyelvi kultúrájuk fejlesztéseként megtekinthessék a szekszárdi Deutsche Büchne színház egyik előadását. Emellett örömmel vettünk részt az adventi időszakban általuk szervezett dísz- és koszorúbarkácsoláson.

Más tanévekben, s most is igyekeztünk szakmai munkánkat, programjainkat összeegyeztetni az iskola német munkaközösségével. A közösen átélt eseményeken kívül idén megtisztelő és érdekes vendégségben vehettünk részt: egy őszi alkalommal bepillantást nyerhettünk és aktív résztvevői lehettünk a sváb rétes készítésének. Köszönjük a szervezők munkáját.

Óvodánk szakmai munkájának része, hogy biztosítjuk a hospitálások lehetőségét óvodapedagógus hallgatók számára. Ebben a tanévben 3 németes csoportunkban is voltak gyakornokok, akik mentoraik segítségével egészíthették ki a főiskolán megszerzett elméleti tudásukat.

Régóta szerettük volna, ha óvodánkban nem csak Márton nap környékén rendezhetünk német nemzetiségi kiállítást, hanem állandó jelleggel mutathatjuk be a nemzetiségi kultúra rendelkezésünkre álló darabjait. Ebben a tanévben meg tudtuk valósítani ezen tervünket, így az óvoda előterében egy mini-kiállítást tudtunk berendezni. Köszönjük a szép szekrényt, a benne lévő tárgyi emlékek felajánlását, a kiállítást elrendező kolléganők munkáját!

A beszámolót összeállította: Keményfi Márti

Húsvét az óvodában

A tavaszi ünnepkör jeles ünnepe a Húsvét. A ráhangolódást már az előző héten megkezdtük az óvodában. A készülődés során felelevenítettük a húsvéttal kapcsolatos népszokásokat. Több tavaszi verset, mesét, mondókát, rigmust ismerhettek meg a gyerekek, a fiúk locsolkodó verssel készültek a lányok locsolására. Ez az ünnepkör szinte megihleti a festeni, ragasztani, vágni, rajzolni szerető ovisokat. A csoportokban a gyermekek többféle technikával tojást is festhettek, az öltözőket és a csoportszobákat szebbnél szebb húsvéti alkotásokkal díszítették fel. Nyuszi simogatásban is volt részünk pár szülő jóvoltából. Mindeközben izgalommal vártuk a nyuszit, aki a szünet előtti utolsó napon meg is érkezett az oviba. Az ajándékait minden csoportnak a saját szobájába csempészte be a legváltozatosabb időpontokban, és formában a gyermekek éberségét kijátszva. Ebédig mindenkihez eljutottak az ajándékok, és mint minden évben, idén sem sikerült leleplezni a húsvéti nyuszit munka közben. Szünet után kölnivel érkeztek a fiúk, a lányok csoki tojásokkal készültek, így minden fiú minden kislányt meglocsolhatott, hogy el ne hervadjanak.

 

                                                                                                                              Iványi Márta

Hivatkozások