Bejelentkezés

Kisfilm

 

November 11-én került sor a Márton napi lámpásos felvonulásunkra. Ezen a jeles eseményen a gyerekek mellett a szülők is részt vettek.

A csoportokban már az előző héten elkezdődött a készülődés. Folyamatosan beszélgettünk a gyerekekkel Szent Márton püspök legendájáról, a nevéhez fűződő népszokásokról. A heti tevékenységeink során verseket, dalokat, játékokat tanultunk, dramatizáltunk, meséket néztünk meg. A hét folyamán a gyerekek elkészítették saját lámpásaikat.

Szent Márton napján, hétfőn, késő délután együtt gyülekeztünk, kicsik és nagyok az óvoda előtt. Sötétedés után meggyújtottuk lámpásainkat, majd közösen a Művelődési Házhoz vonultunk. Körbeálltuk a tópart mellett a tábortüzet és a tűz fényénél felelevenítettük a tanult dalokat. Ezután a gyerekek és szüleik együtt vehettek részt a Művelődési Ház által szervezett programokon.

 

Hockné Sümegi Krisztina

német nemzetiségi óvodapedagógus

Hivatkozások