Bejelentkezés

Kisfilm

Október közepén megismerkedhettek a gyerekek az óvodában a zöldségekkel, gyümölcsökkel. Szétválogattuk, melyek a gyümölcsök, melyek pedig a zöldségek. Megvizsgáltuk a formájukat, színüket. A nagycsoportosoknak abszolút nem okozott gondot a gyümölcsök, zöldségek külön válogatása. Viszont a dió hovatartozása némelyikükön mégis kifogott, de megbeszéltük, hogy az gyümölcs.

A gyerekekkel megbeszéltük, hogy melyik termés hol terem: föld felett, fán, bokron, föld alatt; illetve melyik részüket fogyasztjuk: gyökerüket, szárukat, gumójukat, termésüket, rózsájukat.

Meg is kóstoltuk ezeket a terméseket. Először nyersen, amelyeket lehetett, majd főzve ill. sütve is. Voltak, amiket savanyúnak, keserűnek, csípősnek, édesnek éreztek a gyerekek.

A diókkal számoltunk is: hány darab van összesen, mennyit kell hozzáadni, ill. elvenni, hogy az adott mennyiség meglegyen. (több-kevesebb-ugyanannyi)

Félbevágott almákat festékbe mártottunk és színes lenyomatokat is készítettünk. Gyümölcshöz, zöldséghez kapcsolódó meséket hallhattak a gyerekek („Die kleine Raupe nimmersatt”, „Die Geschichte von Kartoffelkönig”). Mondókáztunk és körjátékoztunk is.

A szülőknek köszönjük a rengeteg különféle gyümölcsöt, zöldséget!

 

Hivatkozások