Bejelentkezés

Kisfilm

Óvodánkban kiemelten foglalkozunk a fontosabb világnapokkal, ezzel is igyekszünk elősegíteni a gyerekek környezetükhöz való pozitív viszonyulását, környezettudatos magatartásuk formálását. A világnapok témáit heti projektekben dolgozzuk fel.

Március 23-án a víz világnapja alkalmából kék pólóban érkeztek a gyerekek a kérésünkre, ezzel is kiemelve az esemény fontosságát. Ezen a napon a tornaszobában egy 20 perces, diavetítéssel egybekötött interaktív kiállítás látogatás várta a csoportokat. A terembe beérve a tenger hullámzásának kellemes hangja fogadta a gyerekeket, majd diavetítés keretében az óvónénik elmesélték nekik „A vízcsepp család” történetét. A mese után körbejárva a kiállítást megnézhették egymás alkotásait, amelyhez Gryllus Vilmos- Kis hajó című dala szólt háttér zeneként. Két játékos feladat is színesítette a kiállítást. Egyik helyszínen olajfoltoktól kellett megtisztítani a halakkal teli tenger vizét, amelyet mágneses horgászbottal tehettek meg, majd egy éhes cápát kellett jól lakatni. Itt az ügyesen célzó gyerekek csillapíthatták a cápa étvágyát „labda-élelemmel”. A bátrabbak fotózkodhattak is a cápa szájából kitekintve. Végül egy hídon kelhettek át a folyó fölött, amely a szikla hasadékából indulva tartott a tenger felé, mindezek a gyerekek által készített szebbnél szebb, ötletesebbnél ötletesebb vízi élőlényeknek adtak otthont. Mindenki egy ajándék színezővel távozhatott a kiállításról.

A hét többi napján a csoportokban az óvónénik a témát érintő mesékkel, versekkel, dalokkal, vizes kísérletekkel, játékokkal tették még érdekesebbé a gyermekek számára a témahetet.

Iványi Márta
óvodapedagógus

 

Hivatkozások