Bejelentkezés

Kisfilm

Óvodai beíratás

Kozármisleny Város Önkormányzatának 38/2022. (III.22.) határozata az óvodai és bölcsődei beíratás idejét 2022. április 21. és 2022. április 22. napján 8 és 17 óra között jelöli ki, helyszíne az óvodai és bölcsődei intézményegység. A Janikovszky Éva Óvoda és Bölcsőde elsődleges felvételi körzete Kozármisleny város közigazgatási területe.

Az Nkt. 8. § (2) bekezdésének rendelkezései szerint a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozásokon vesz részt.

Az óvodai kötelezettség a törvényben előírt életkortól kötelező azzal a felhatalmazással együtt, hogy a gyermek – külön eljárásban – felmenthető.

A szülő - tárgy év április 15. napjáig benyújtott - kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a Kormány rendeletében kijelölt szerv felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.

A személyes beiratkozás gördülékenysége érdekében kérjük a kedves szülőket, hogy szíveskedjenek előre kitölteni a „Szándéknyilatkozat”-ot (mely letölthető a ITT vagy a dokumentumtárban), majd küldjék el azt az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. Az óvodai felvételi kérelemmel kapcsolatos döntésről írásban értesítjük a szülőket 2022. május 20-ig.

Kérjük azokat a szülőket, akik – bár lakcímük alapján a kozármislenyi Janikovszky Éva Óvoda és Bölcsőde intézményébe jogosultak beíratni gyermeküket – nem kívánnak élni a körzeti óvoda felvételi lehetőségével, jelezzék szándékukat a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. Szíves együttműködésüket előre is köszönjük.

Az óvodai beíratással kapcsolatos kérdéseikre készségesen állunk rendelkezésükre a fenti e-mail címen, vagy a 72/570-043-as telefonszámon.

Bölcsődei beiratkozás

A bölcsődei ellátást elsősorban kozármislenyi lakosok gyermekei vehetnek igénybe, illetve Pécsudvard, Szemely, Szőkéd, Lothárd, Birján települések gyermekeit is fogadjuk, ha a gyermeklétszám lehetővé teszi.

Azoknak a 20 hónapot betöltött, 3 éven aluli gyermekeknek a nevelését – gondozását vállaljuk, akiknek a szülei valamilyen ok miatt nem tudják biztosítani a napközbeni ellátásukat, illetve szociális vagy egyéb ok miatt szükséges az intézményi nevelésük, gondozásuk.

Kérjük, hogy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre szíveskedjenek elküldeni a „Bölcsődei jelentkezési kérelmet” akkor, ha bölcsődés korú gyermeküket a Janikovszky Éva Bölcsődébe szeretnék beíratni. (A kérelem letölthető ITT vagy a dokumentumtárban)

A gyermek bölcsődei felvételére vonatkozóan e-mail-ben, vagy telefonon, a 72/ 570-043-as számon kérhetnek tájékoztatást.

Tisztelt Szülők!

A vírushelyzet súlyosbodása miatt lehetőségük van a gyermekeiket tartósan, igazoltan otthon tartani. Ehhez a nyomtatvány a dokumentumtárban elérhető.

Tisztelettel:

Óvodavezető

Köszönjük mindazoknak, akik 2019. évi SZJA-juk 1 %-át, A „KOZÁRMISLENYI ÓVODÁÉRT” Alapítványnak ajánlották.

Az összeg: 443.935.-Ft. A felajánlott 1 %-ból, és az egyéb támogatások összegéből, sikerült megvásárolni az óvoda udvarára a játszótéri eszközöket.

Továbbá köszönjük a 2020. évi SZJA 1%-os felajánlását is, mely 379.501 Ft.

Az összeg felhasználásáról később történik intézkedés.

Hivatkozások